„Komolyan zene” Június 8-án este 6 órától a Sárospataki Képtárban a Domján József kiállítási anyag díszletei között került megrendezésre ”Komolyan zene” címmel Bordás Eszter, Illés Adrienn és Hardon Réka koncertje, a Patak p’Art Minifesztivál zenei programjai bevezetőjeként. A három fiatal muzsikus sikeres bemutatkozásával megszépítette a jelenlévők kora nyári estéjét. A három ifjú zenész közül Hardon […]
Tovább...A Művelődés Háza és Könyvtára Foltos Pille Foltvarró Köre nyári alkotó táborában, 18 fő vett részt. Az öt napos tábor célja, új technikák, lehetőségek megismerése, a korábban tanultak felelevenítése, tapasztalatcsere, valamint az újonnan csatlakozók felzárkóztatása, de elsősorban a közös szenvedély gyakorlása és a zavartalan alkotás. A lelkes foltvarrók készítettek faliképet, táskákat és mindenféle hasznos kiegészítőt, […]
Tovább...A Művelődés Háza és Könyvtára 2017 szeptemberében indította tehetségfejlesztő programját. Az NTP-KULT-17 számú, „A hazai és a határon túli kulturális intézmények tehetséggondozó programjainak támogatása” elnevezésű pályázat által támogatott projekt hiányt pótolt, hiszen az intézményben több évtizedes múltra tekint vissza a gyermekek néptáncos, népzenei tehetséggondozása, de a 18. életévét betöltött fiatalok számára ez az első ilyen […]
Tovább...A táboridőpontja: 2018 július 30-augusztus 4 ig. A tábor témája: Az úrasztal közepek mintakincse, feliratok, jelentőségük. Recebetétek használata és elkészítése a Református Kollégium Múzeumában található úrasztal terítők alapján. Július 30. hétfő Délelőtt érkezés, regisztráció, a költségek befizetése és a szállás elfoglalása. Helyszín: A Művelődés Háza aulája 14.00-18.00 Tábornyitó Ismerkedés egymással. Ismerkedés az úri hímzés […]
Tovább...Május utolsó vasárnapja a gyermekeké. A Művelődés Háza és Könyvtára május 27-én vidám, mozgalmas Gyermeknapi Kölyökbulit rendezett a családok számára, ahol minden a vidámságról és a felhőtlen szórakozásról szólt. Délelőtt 10 órától Mozimatiné keretében a Kicsi az ős, de hős 14 órától pedig a Nyúl Péter című filmet tekinthették meg az érdeklődők. Délután a Makovecz térre és a mellette lévő parkba vártuk a családokat, ahová a […]
Tovább...A Művelődés Háza és Könyvtára munkatársai 26. alkalommal szervezték meg a Pünkösdi Gyermektánc Találkozót, amely a térség legnagyobb és legrangosabb gyermektáncos eseménye. Idén az időjárás is kegyeibe fogadta a rendezvényt, hiszen minden program szabadtéren – a várnegyed különböző pontjain, s a Szent Erzsébet ház udvarán – zajlott. A pünkösdi népszokások is megjelentek ezen a napon, […]
Tovább...A Pataki Kerámia Manufaktúra évről-évre meghirdeti gyermekrajz pályázatát, melynek ünnepélyes eredményhirdetését és a pályaművekből rendezett kiállítást az Újbástya Rendezvénycentrumban szervezik A Művelődés Háza és Könyvtárával együttműködésben. Így történt ez ebben a naptári évben is, 2018. május 18-án nyílt meg a kerámia kiállítás. Az ország számos oktatási intézményéből, közel hatszáz gyermekrajz érkezett. Közülük szakmai zsűri választotta […]
Tovább...Karinthy Színház Murray Schisgal: Második nekifutás c. vígjátéka A Művelődés Háza és Könyvtára tavaszi színházi bérletes sorozatának záró előadása volt 2018. május 3-án. „Murray Schisgal neve nem ismeretlen a magyar színházi közönség és a mozinézők körében. Ő a több díjat is elnyert Aranyoskám egyik forgatókönyvírója, Szerelem, ó! című vígjátéka pedig nagy szériában ment szinte az […]
Tovább...Véget ért a Nemzetközi Kórusfesztivál Sárospatakon és környékén. A programok öt helyszínen kerültek megrendezésre. A fesztiválon résztvevő tíz kórusból elsőként a sárospataki Bazilikában hallhatott a közönség hat kórust, ahol önálló programmal mutatkozott be a két olasz vendégegyüttes és a két miskolci kórus – a Hassler Énekegyüttes és az „In Aeternum” Bartók, majd pedig a koncert […]
Tovább...A Művelődés Háza és Könyvtára valamint az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület együttműködésének köszönhetően az elmúlt héten két újabb erdélyi helyszínen, Nagyszebenben és Nagyenyeden mutatkozhatott be Sárospatak. A program során Csatlósné Komáromi Katalin A Művelődés Háza és Könyvtára igazgatója és Bordás István a Sárospataki Képtár vezetője tartott vetített képes előadást, amely során bemutatták a Bodrog […]
Tovább...Néhány évvel ezelőtt az EMMI pályázatot írt ki a magyarországi art mozik digitalizálására, melyen A Művelődés Háza és Könyvtára intézményrészlege, A Mozi sikeresen elnyert 12,5 millió forintot. Ezt még az Önkormányzat 5 millió forinttal megtámogatta, így 2014 márciusa óta képileg már 3D-s vetítésre is képes A Mozi illetve a hangzása is teljesen megújult. A nézők […]
Tovább...Ebben az évben ünnepli könyvtárunk alapításnak 65 évfordulóját. A jeles esemény napján könyvtáros találkozóra hívtuk a könyvtárosokat, ahol vendégünk volt Dr. Prokai Margit a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója. Előadása során a Pataki könyvtári örökségünkkel ismerkedhettünk meg. Az igazgatónő részletesen ismertette Sárospatak művelődés- és könyvtártörténeti múltját. Külön figyelmet fordítva a városi könyvtár alapításának és […]
Tovább...Idén, 2018. március 26-án lesz 35 éve annak, hogy A Művelődés Háza kinyitotta kapuit a város lakói előtt. 35 éve tölt be olyan kultúraközvetítő szerepet a város életében, amely igen csak meghatározóvá vált. A mindenkori vezetők és munkatársak mind azon munkálkodtak, hogy egyedi, különleges és színvonalas kiállításokat, előadásokat és rendezvényeket szervezzenek az itt élőknek, hogy […]
Tovább...Az idén tavasszal immár 16. alkalommal rendezték meg Békéscsabán az országos megmérettetést a textilekkel foglalkozó kézművesek (hímzők, szövők, nemezelők, csipke és viseletkészítők) számára. A konferencia témája ezúttal a mai Magyarország határain kívül eső textil mintakincs feldolgozása volt, hagyományos és modern formában. Pályamunkákat két kategóriában, egyéni és csoportos alkotásként lehetett benyújtani. A pályázatra 1280 alkotást nyújtott […]
Tovább...A Bestillo Pálinkaház bemutatkozásával folytatódott februárban az ismeretterjesztő programsorozat. Czakó Mónika és Czakó Gábor cégtulajdonosok mutatták be a boldogkőváraljai Pálinkaházat. A cég filozófiáját, technológiai folyamatokat, a pálinka által biztosított térségfejlesztési elképzeléseiket is megosztották az érdeklődő közönséggel. A különleges gyümölcspálinkák közül hat tétellel ismertették meg a jelenlévőket. A hivatalos bemutató után vendégeink szívesen cseréltek eszmét a […]
Tovább...Hímzett virágok, szárazvirágból kötött kompozíciók, vasból, fából, kőből készült alkotások, festmények, fotók láthatók a Dél-Borsodi Képzőművészeti és Népművészeti Egyesület tagjainak munkáiból rendezett tárlaton. Az egyesületet és az alkotókat Konczné Tegzes Erika, a mezőnagymihályi Művelődési Ház vezetője mutatta be a közönségnek. A kiállításon közreműködött verseivel Gyulai József és a Mezőnagymihály Hagyományőrző Népdalkör. Kiállítók: Antal Simonné hímző; […]
Tovább...A tavaszi évad első előadására február 15-én került sor. Az est folyamán Claude Magnier: OSCAR című vígjátékát láthattuk a Hadart Színház előadásában, Háda János rendezésében. A társulat sok éves színpadi tapasztalattal a háta mögött megadta a módját a színvonalas előadások létrehozásának. Valamennyi színész a József Attila Színház művészei közül került ki, de csatlakoztak hozzájuk a […]
Tovább...A Művelődés Háza és Könyvtára Sárospatak újra várossá nyilvánításának 50. évfordulója alkalmából, valamint a Házasság Hete 2018. évi programsorozatához kapcsolódva egy igazán különleges, mondhatni, kordokumentumnak megfelelő fotókiállítást szervezett. Céljuk az volt, hogy a házasság intézményét egy kicsit világi oldalról mutassák meg egy olyan profillal, amely a Művelődés Háza intézményi szerepköréhez is közel áll. Így esett […]
Tovább...Kisebb szünet után 2018. február 2-án újra indult a világjárók sorozat. Új év, új elképzelések. Az idei első összejövetel uticélja a francia Azúr-part és Provence volt, kalauzunk pedig Dr. Rózsa György. Utunk első állomása Monaco volt, a mindössze 40 ezres kis városállam, ami a világ második legkisebb országa a Földközi-tenger partján. Az alig több mint […]
Tovább...A Tokaj-hegyaljai borvidéki kalandozás januári programján az elmúlt év szakmai eseményeire tekintettek vissza az érdeklődők. A január 31-ére meghirdetett estén a több mint százfős közönség Jarecsni János Hegyközségi elnök évértékelője után hat bortételt kóstolt meg. Valamennyi bor a Hegyközség által szervezett 2017-es Sárospataki Borverseny Nagyaranyérmes borai között szerepelt. A száraz és édes fajtaborok a Naár […]
Tovább...A Művelődés Háza és Könyvtára szeretettel hívja és várja az alábbi programra: A Művelődés Háza és Könyvtára a debreceni székhelyű KultúrÁsz Egyesülettel együttműködésben Egyetemes közösségek elnevezésű projekt EFOP-1.3.5-16-2016-00014 keretein belül Aktív Időskor Egyeteme címmel programsorozatot szervez. A rendezvény elsődleges célcsoportja az 50 év feletti korosztály. Az Időskor Egyetemének második előadására február 1-jén 15.00 órától kerül […]
Tovább...João Bethencourt: A New York-i páparablás c. előadás A Művelődés Háza és Könyvtára őszi színházi bérletes sorozatának záró előadása volt. Joao Bethencourt, Budapesten született brazil szerző vígjátéka Magyarország egyik legfiatalabb színháza, a Veres 1 Színház saját produkciójában került színpadra. A társulat második alkalommal mutatkozott be városunkban. Zemplén több településéről érkezett közönség hatalmas tapssal köszönte meg […]
Tovább...2018. első félévére tervezett előadások: Február 15. Claude Magnier: Oscar A Hadart Színház előadása Szereplők: Bertrand Barnier, szappangyáros – HÁDA JÁNOS Madame Barnier, a felesége – VÁNDOR ÉVA Christian Martin, szappanmenedzser – SZABÓ MÁTÉ Charlotte, az új szobalány – KOCSIS JUDIT Jacqueline, a hazudós – LAURINYECZ RÉKA Philippe, masszőr – FILA BALÁZS Colette, Barnier lánya […]
Tovább...Esküvői fotókiállítás az Újbástya Rendezvénycentrumban A Művelődés Háza és Könyvtára az újra várossá nyilvánítás 50. évfordulója, valamint a HÁZASSÁG HETE 2018. évi programsorozat keretében fotókiállítást szervez. Várjuk azon esküvői fényképeket, melyek SÁROSPATAKI IFJÚ PÁROKAT örökítenek meg AUGUSZTUS 20. – 2017. NOVEMBER 30. között házasságkötésük alkalmából. A tervezett kiállítás célja, hogy az elmúlt évtizedek ünnepnapjainak kordokumentumait, […]
Tovább...Adventi kórushangverseny Idén is megtartották a sárospataki kórusok a már hagyományos Adventi kórushangversenyt A Művelődés Háza és Könyvtára színháztermében. A már megszokott Advent 3. vasárnapja helyett most már a 2. vasárnap délután sor került a koncertre. December 10-én a városban működő énekkarok közül hat kórus jött el, hogy megörvendeztesse és segítse a Karácsony szent ünnepére […]
Tovább...Az őszi évad második előadására november 27-én került sor. Az est folyamán Török Tamás : Sej, Szellők című groteszk úttörő revüjét láthatta közönség. Az Ivancsics Ilona és Színtársai alkotóműhely a 2016/2017-es évadban ünnepelte megalakulásának 10. évfordulóját. Sok-sok évvel ezelőtt azzal a céllal indultak Szentendrén, hogy minőségi felnőtt és ifjúsági előadásokat létrehozva, az irodalmi és színházi […]
Tovább...Állva tapsolt a közönség Presser Gábor koncertjén. A Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző, zongorista felejthetetlen élményt szerzett a sárospataki közönségnek. A Művelődés Háza és Könyvtára könnyűzenei programjai között minden évben rendez színháztermi koncertet, melynek idei vendége Presser Gábor volt. Dalok régről és nemrégről – egy zongorára hangszerelt szerzői estjén gazdag repertoárjából válogatott. Színházi darabok, LGT, Omega slágerek […]
Tovább...A Művelődés Háza és Könyvtára munkatársai – látva a Kodály évfordulók ellenére tapasztalható csendet – úgy döntöttek, hogy saját lehetőségeik szerint igyekeznek felhívni a figyelmet, s egyben tisztelegni a neves zenepedagógus és zeneszerző, a világszerte ismert és alkalmazott Kodály-módszer névadója, Kodály Zoltán előtt. Ezt a lehetőséget egy magas minőségű kórus-hangversennyel kiegészített két napos konferencia keretében […]
Tovább...Zengett a taps A Művelődés Házában az őszi színházi évad első előadásán. Az est folyamán a Pesti Művész Színház Kálmán Imre: Csárdáskirálynő c. operettjét láthatta a közönség. „Az operett-statisztikusok szerint nincs egyetlen perc, amikor a Föld valamelyik pontján föl ne csendülne – színházban, koncerten, filmen, tévében vagy rádióban – Kálmán Imre valamelyik népszerű melódiája. S […]
Tovább...A Sárospataki Képtár és A Művelődés Háza és Könyvtára közös programmal emlékezett meg a Magyar Festészet Napjáról. A közművelődési intézmény galériájában egy olyan kiállítást rendeztek, amely a Képtár gyűjteményének azon darabjait mutatta be, amelyek a nagyközönség számára nem láthatóak. A műtárgy-együttes összeállításának különlegességét az adta, hogy a képeket sárospataki képzőművészek választották ki. A kiállítás megnyitó […]
Tovább...Dömötörkor elnevezésű népművészeti rendezvény immár hagyományosan Gombos Levente dudajátékával kezdődött, majd Dr.Vitányi Eszter, Sárospatak város jegyzője köszöntötte az egybegyűlteket, köztük a határon túlról érkezett szamosújvári táncosokat és zenészeket. A megnyitót az a kulturális vetélkedő követte, amelyben a gyermekek pásztor-és betyárdalokkal, pásztor témájú mesékkel, és pásztortáncokkal versenyezhettek. A színes és változatos programnak – amelyre 42 gyermek […]
Tovább...A homonnai PODVIHORLATSKÁ PALETA vezetőjének Anna Simkulicovának meghívására 2017. szeptember 29-30-án hadijátékon vett részt a Zempléni Rajztanárok Alkotókörének három tagja: Fábián Katalin, Frimmerné Ihnáth Mariann és Matuscsákné Jobbágy Erika, a keleti frontvonalon a Beskydekben. Az I. világháborús harcok rekonstrukciója Alsópagony (Nizna Polianka) és Hutka közötti hegyoldalon került megrendezésre. A szlovák és lengyel festőkollégákkal együtt alkotva […]
Tovább...A Művelődés Háza és Könyvtára a debreceni székhelyű KultúrÁsz Egyesülettel együttműködésben október 3-án Egyetemes közösségek elnevezésű projekt EFOP-1.3.5-16-2016-00014 keretein belül valósított meg két tartalmas programot. Aktív Időskor Egyeteme címmel az 50 év feletti korosztály számára tartott vetített képes előadást Dr. Juhász Erika tanszékvezető, főiskolai docens – Debreceni Egyetem, KultúrÁsz Közhasznú Egyesület elnöke. A Kulturális örökségek […]
Tovább...Ősszel folytatódik a Lorántffy Zsuzsanna Hímző Műhely úri hímzéseket bemutató kiállítás sorozata határon túli magyar területeken. Nagyenyed és Kolozsvár után a felvidéki Nagykaposon nyílt meg az alkotóközösség kiállítása. Erdélyi János városában örömmel fogadták a nívós kézimunkákat felvonultató kiállítást. A Magyar Polgári Társulás székházában rendezett programmal a Reformáció 500. évfordulója előtt is tisztelegtek az szervezők. Bevezetőt […]
Tovább...Intézményünk Reformkori Művészeti Tábort szervezett ifjúsági korosztályú résztvevőknek augusztus végén Újhutában. A mintegy 30 – sárospataki, és a környező településekről érkezett – fiatal a táborban töltött 4 nap alatt a hagyományos tábori programok – tábortűz, ügyességi vetélkedő, szellemi vetélkedő, sportfoglalkozások – mellett a reformkorral – a Sárospatakhoz kapcsolódó reformkori személyiségek tevékenységével – ismerkedett, többféle nézőpontból. […]
Tovább...A Művelődés Háza és Könyvtára a debreceni székhelyű KultúrÁsz Egyesülettel együttműködésben az ősz folyamán Egyetemes közösségek elnevezésű projekt EFOP-1.3.5-16-2016-00014 keretein belül Aktív Időskor Egyeteme címmel programsorozatot szervez. A rendezvény elsődleges célcsoportja az 50 év feletti korosztály. Az Időskor Egyetemének első előadására 2017. október 3-án 15.30 órától kerül sor A Művelődés Háza és Könyvtára pódiumtermében. Az […]
Tovább...A Művelődés Háza és Könyvtára, az V. Juhászújév Dömötörkor elnevezésű rendezvényen 2017. október 13-án 15.00-kor, népdaléneklési -, mesemondó-, és szóló néptánc versenyt rendez általános iskola alsó tagozatosai, felső tagozatosai és középiskolások részére. Nevezni lehet Magyar népdalok közül pásztor-, vagy betyárdallal, vagy e témájú népdalcsokorral Magyar népmesével, melyben juhász, kondás, csikós vagy pásztor valamelyike szerepel […]
Tovább...Tisztelt Látogatóink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2017. augusztus 25-27-re hirdetett “Daloló nyárbúcsúztató” c rendezvényünk elmarad! Megértésüket köszönjük!
Tovább...Október 17. Kálmán Imre: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ nagyoperett két felvonásban a Pesti Művész Színház előadásában Leo Stein és Béla Jenbach szövegének felhasználásával írta: Békeffi István és Kellér Dezső A verseket írta: Gábor Andor és Innocent-Vincze Ernő Cecília hercegnő KALOCSAI ZSUZSA Jászai Mari-díjas és Érdemes művész Leopold Mária, Lippert-Weilersheim hercege HARSÁNYI GÁBOR Jászai Mari-díjas és Érdemes művész Edvin, […]
Tovább...A Művelődés Háza Kamarakórusa megtisztelő meghívásnak tett eleget, amikor 2017. július 12-16 között résztvett az 57. Nemzetközi Egyházzenei Kórusfesztiválon az olaszországi Loretoban. Megtisztelő volt a meghívás, hiszen a fesztiválon velünk együtt mindössze hat kórus vett részt, ebből hárman Európa egy-egy fővárosát képviselték; Szófia – Pozsony – Róma, s rajtuk és rajtunk kívül Kaunas (Litvánia egykori […]
Tovább...Klubunk júniusban kirándulást szervezett Kassára. A délelőtti megérkezés után ámulattal léptünk be a Szent Erzsébet székesegyház 20 m magas és 70 m hosszú főhajójába, ahol a helyi vezető elmondta a dóm építésének történetét, majd a Rákóczi – kriptába mentünk. Fejet hajtottunk a nagyságos fejedelem emléke előtt, koszorút helyeztünk koporsójára és elénekeltük a Himnuszt. Visszatérve a […]
Tovább...A IV. Mazsorett és Fúvószenei Találkozó Sárospatakon A Művelődés Háza és Könyvtára szervezésében, együttműködve Sárospatak Város Önkormányzatával és a Sárospataki PLASZTIK Kulturális, Szabadidő és Sport Egyesülettel július 1-én szombaton került megrendezésre. Az egész délelőtti esős időjárás megkegyelmezett a rendezvénynek és délután már felhő nélküli napsütésben indulhatott a mazsorettek menettánca fúvószenei kísérettel. A menet fél 6-kor […]
Tovább...