kiall2Ünnepélyes hangulatban nyílt közös kiállítás december 4-én a felvidéki Homonna (Szlovákia), a lengyelországi Przemyśl és Sanok városának, valamint a Rajztanárok Zempléni Alkotó Köre művészeinek alkotásaiból. A megnyitón Csatlósné Komáromi Katalin, A Művelődés Háza és Könyvtára igazgatója köszöntőjében kiemelte milyen fontos a város művészeti életében egy nemzetközi tárlat rendezése. ,,Bízunk benne, hogy a jövőben is lesz alkalmunk ilyen jellegű együttműködésre, ami a kapcsolatok fejlődését jelenti és inspiráló hatású a művészekre is.”
Anna Šimkuličová a Podvihorlatská Paleta művészeti vezetője tolmácsolta a résztvevők gondolatait és köszöntötte a művészeket. Tavasszal vette fel a kapcsolatot a sárospataki művelődési házzal és alkotókörrel. Örömmel látta, hogy nyitottak és fogadókészek   az együttműködésre. A sárospataki közös kiállítás mint egy folytatása az őszi, Homonnán rendezett alkalomnak, ott is nagy sikerrel mutatták be ezeket az alkotásokat. A három ország képzőművészei egy nyelvet beszélnek a festészet-művészet területén, akár hivatásként akár hobbiként veszik kezükbe az ecsetet.

A megnyitó hangulatát a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanárainak műsora tette ünnepivé.

A kiállítás megtekinthető 2016.január 4-ig az Újbástya Rendezvénycentrum nyitvatartási rendje szerint az Urbán György kiállítóteremben.

Fotók