A Művelődés Háza és Könyvtára NTP-INNOV-21 pályázati számú tehetséggondozó programjának keretében külföldi szakemberek bevonásával került sor a zempléni szlovák táncok tanulására, s az ehhez kapcsolódó ismeretek bővítésére. A programban a Kassa megyei Nagyidán működő Ilosvai Néptáncegyüttes szakemberei Kupec Andrea, Kupec Mihály, Rémiás Angelika és Szabó Miklós nyújtottak segítséget. Míg az előzők a zempléni szlovák táncok kutatásáról, a táncfilmekről, az adatközlőkről adtak információkat, addig az utóbbiak gyakorlati foglalkozáson a zempléni páros és férfitáncokat tanították a résztvevőknek valamint a tehetséggondozást segítő külföldi jógyakorlatokat – kar-láb függetlenítést, ritmikai fejlesztést – mutatták be, és gyakoroltatták. A program a Miniszterelnökség Családokért Felelős Tárca Nélküli Miniszter és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósult meg.
Sárospatakon A Művelődés Háza és Könyvtára, a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei és a Lorántffy Zsuzsanna Hímzőműhely Koscsó Istvánné népi iparművész vezetésével rendezi meg nyári alkotótáborát az úri hímzés iránt érdeklődők számára.
A tábor időpontja: 2022. augusztus 1-6.
A tábor témája: Motívumok és jelentésük, alkalmazásuk
Előadást tart Pocsainé Dr. Eperjesi Eszter a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei Múzeumának nyugalmazott igazgatója.
A tábor ideje alatt lehetőség nyílik eredeti darabok megtekintésére és a restaurátori munka megismerésére Rádainé Bodnár Katalin textilrestaurátor segítségével.
Az előadások a délelőtti órákban zajlanak, délutánonként gyakorlatban ismerhetik meg az érdeklődők az úri hímzés megvalósításának fortélyait Koscsó Istvánné hímző, népi iparművész segítségével. Csütörtökön szakmai kirándulást szervezünk.
Az előadások és a szakmai foglalkozások helyszíne A Művelődés Háza és Könyvtára.
Részvételi díj: 12.000Ft, mely nem tartalmazza a kirándulás, a szállás és étkezési költségeket.
Ezek az épületek a városközpontban helyezkednek el, parkolás is megoldható.
Jelentkezési határidő: 2022. június 30.
Jelentkezni lehet: A Művelődés Háza és Könyvtára telefonszámán: 06/47 311-811
Koscsó Istvánnénál: 06 20/496 7826
e-mailcímen: info@amhk.hu, koscsone.zsuzsi@gmail.com
A részletes programot később küldjük el az érdeklődőknek!
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Sajószegi Gábor
A Művelődés Háza és Könyvtára
igazgatója
Koscsó Istvánné
Lorántffy Zsuzsanna Hímzőműhely
vezetője, szervező
A Művelődés Háza és Könyvtára tehetséggondozó programjának keretében, az NTP-INNOV-21 pályázati programnak köszönhetően, a résztvevő fiatalok és kísérőik felkeresték az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár rendezvényt. Sárospatakról busszal indult a társaság egy része, többen Budapesten, a Papp László Sportarénában csatlakoztak a csoporthoz. A rendezvényen népzenei koncerteket hallgattak a fiatalok, megnéztek egy kamara előadást, amelyet Karsai Zsigmond lőrincrévi táncos adatközlő emlékére állítottak össze, többek között a Bem Együttes közreműködésével. Az egész napos küzdőtéri tánctanításokba, ínyenc táncházakba is bekacsolódtak, majd közösen megnézték az esti Hagyományőrző Gálát és a Martin Gála műsorát. Új élményekkel immár együtt indultak haza, s egyetértettek abban, hogy a tehetségfejlesztő program kiegészítő rendezvényeként elérte célját a Táncháztalálkozó, hiszen bővültek ismereteik és gazdagodtak tánctudásban. A program a Miniszterelnökség Családokért Felelős Tárca Nélküli Miniszter és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósult meg.
A korábbi években a Nemzeti Tehetség Program támogatásával több olyan projektet bonyolított le A Művelődés Háza és Könyvtára, amely a gyermek korosztályból kilépő fiatalok tehetséggondozását célozta meg a tánc területén. 2021-ben is megkezdődött egy olyan program az NTP-INNOV-21 pályázaton elnyert támogatásnak köszönhetően, amely jelenleg is folyik, s az említett korosztályú fiatalok bevonásával 60 órás tehetséggondozó foglalkozás sorozatból és az azt kiegészítő tevékenységekből áll. Ennek során mind csoportos, mind egyéni formában számos fejlesztő gyakorlattal, táncanyagok tanulásával, a színpadi mozgás lehetőségeinek kibővítésével foglalkoznak a résztvevők, szakavatott tehetségfejlesztő szakemberek segítségével. A tanulandó táncanyagok elsajátítása – a bodrogközi magyarság, és a zempléni szlovákság táncai – adják az alapot a tánctechnikai, ritmikai, zenei és a testi fejlesztésre, s a program része népi énekek tanulása és a néprajzi értékekkel való ismerkedés is. A táncanyagok tanulása az eszköz a tehetségfejlesztéshez. A program célkitűzése egy – a foglalkozás sorozat végén bemutatásra kerülő – záró műsor létrehozása, Párhuzamok címmel. Ebben a két tájegység táncainak egyezéseit és különbözőségeit mutatják majd be a programban résztvevők. Támogató a Miniszterelnökség, a Családokért Felelős Tárca Nélküli Miniszter, s a Nemzeti Tehetség program.
A városunkban hagyományos Mozipiknik rendezvénysorozat második vetítésén 2021. július 8-án a Ne játssz a tűzzel című vígjátékot vetítettük az érdeklődők számára Sárospatakon a Makovecz téren.
A pandémiás időszakot követően egyre több rendezvényünk kerülhet megrendezésre, amelyek kiváló alkalmat jelentenek a minőségi időtöltésre Sárospatakon. Örömünkre szolgál, hogy nem csupán a helyi lakosságot, hanem a környező települések polgárait egyaránt megmozgatják az intézményünk tevékenységi körébe tartozó események.
Holnap, a harmadik alkalommal a Made in Hungária című filmet vetítjük és mindenkit várunk szeretettel a Mozipiknikre.
Sárospatak Város Önkormányzata és A Művelődés Háza és Könyvtára szervezésében hétvégén a Sárospataki Borfesztivál eseménysorozata csalogatott kicsiket és nagyokat a Vízikapuhoz. A szép környezet és a színes programok mellett természetesen a környékbeli pincészetek kiváló minőségű borai sem maradhattak el.
Pénteken a Holló Együttes szórakoztatta a felnőtteket A bor legendája című előadásával, majd az Apostol együttessel nosztalgiáztunk fiatalkorunk meghatározó dalait énekelve. Az első nap zárásaként a Cold Shatterhand zenekar pörgette fel a hangulatot. A színpadon zajló események mellett kézműves foglalkozásokat, illetve A Művelődés Háza és Könyvtára fa játékparkját próbálhatták ki az érdeklődők.
Szombaton a Holló Együttes gyermekelőadása után a 4 for Dance táncosainak produkciója következett, amely nem csupán a néptáncot kedvelők, hanem a hölgyek szívét egyaránt megdobogtatta. A kora esti órákban a ’90-es évek magyar slágereit élvezhettük swing stílusba öltöztetve a Creme de la Pop zenekar jóvoltából, este pedig fesztiválunk zárókoncertjén a Lóci játszik zenekar szórakoztatta a közönséget.
A kétnapos eseményen, a koncertek között és után az Agyagbanda kiváló zenészei teljesítették látogatóink dalkívánságait, melynek eredményeként a legkülönbözőbb stílusú zenék átdolgozásai hangzottak el. Szombaton a színpad eseményei mellett táncházzal mozgattuk meg vendégeinket, melyhez a zenei kíséretet a Szikes zenekar biztosította.
A gyermekeket nem csupán a foglalkozások és a fa játékpark mellett az EURO Ökoland Hungary Alapítvány csapatának játéklabirintusa, szerencsekereke várta. A Sárospataki Egészségfejlesztési iroda pavilonjában bárki számára lehetőség volt különböző egészségügyi szűréseken való részvételre. A fesztiválon jelenlévő borászoknál mindkét nap a környék legkiválóbb borait kóstolhatták a vendégek.
A mögöttünk lévő bezártságot követően öröm volt látni a résztvevők jókedvét, együtt énekelni kedvenc dalainkat és ismét megtapasztalni azt, hogy városunk és a környék közössége továbbra is nyitott a kulturális rendezvényekre.
A Művelődés Háza és Könyvtára közreműködésével 2021. július 6.-án kedden a Zempléni Fesztivál szervezőcsapata egy sajtótájékoztató keretein belül ismertette az idén 30. alkalommal augusztus 13. és 22. között megrendezésre kerülő 10 napos eseménysorozatot.
A sajtótájékoztatón Turjányi Miklós fesztiváligazgató, Hollerung Gábor művészeti vezető, dr. Hörcsik Richárd Borsod-Abaúj-Zemplén megye országgyűlési képviselője és Csatlósné Komáromi Katalin A Művelődés Háza és Könyvtára igazgatónője nyilatkoztak.
A felszólalók szavaiban kivétel nélkül érzékelhető volt, hogy önmagában az egyik legkiemelkedőbb művészeti fesztivál megszervezése van folyamatban Magyarországon. A megközelítőleg hetven programból álló rendezvényen megtalálhatóak színvonalas komolyzenei hangversenyek, színházi és irodalmi estek, jazz koncertek, valamint számos szabadidős tevékenység (kirándulás, kiállítások, családi és gasztronómiai programok), melyek az ország távolabbi pontjairól érkező érdeklődők számára is kikapcsolódásra és szórakozásra adnak lehetőséget.
A vidéken megvalósuló kulturális események mellett a tokaji borvidék kiváló pincészeteinek kínálatából kaphatnak ízelítőt vendégeink a színvonalas zenei élmény mellett. Fontos megemlíteni, hogy a rendezvény keretein belül a térség legszebb műemléki és szabadtéri helyszínei biztosítják a minőségi időtöltés környezeti feltételeit.
A mögöttünk álló bezártságot követően a szervezők és A Művelődés Háza és Könyvtára munkatársai teljes erőbedobással dolgoznak a fesztivál hangulatának és megfelelő körülményeinek megteremtésében. A kicsik és nagyok számára egyaránt élményekkel szolgáló fesztiváli programsorozatunkat minden kedves érdeklődőnek szeretettel ajánljuk!

A pénteki koncertet követően 2021. július 3-án, szombaton A Művelődés Háza és Könyvtára által szervezett Térzene rendezvényen a Dűvő Zenekar játékát élvezhették a népzene iránt érdeklődők. A program – a kiszámíthatatlan időjárás okán ismét a Művelődés Háza színháztermében zajlott.
A népzenészek játéka és a zeneszámok között elhangzó információk segítségével a vendégeknek alkalmuk nyílt elkalandozni a Kárpát-medence népzenei világában, ahol nem csupán magyar eredetű dallamok csendültek fel, hanem vidékenként az ott jellemző egyes etnikai és felekezeti kisebbségi csoportok zenei világát egyaránt a színpadra varázsolták.
Az ismertetők tréfás hangvétele, a vendégekkel való közvetlen kommunikáció, valamint a felszabadult játék együttesen eredményezték a kitűnő hangulatot.
A Szikes Zenekar következett egy rövidebb koncerttel, majd táncházi muzsikálással, melyet a sárospataki Bodrog Néptáncegyüttes vezetője, Darmos István vezetett. A táncház kiváló szórakozást nyújtott, a táncosok és a közönség egyaránt jó hangulatban tanulták a különböző tájegységekre jellemző lépéseket.
A Tér – Zene program zárását is a jó hangulat és a felhőtlen szórakozás jellemezte.
A Művelődés Háza és Könyvtára 2021. július 2-án rendezte meg a hagyományos Zeneünnep eseményét, ahol Szabó Balázs és Bandája lépett fel. A kiszámíthatatlan időjárás miatt a tervezettek ellenére nem szabadtéren, hanem az esőhelyszínként megjelölt felújított Művelődés Háza színháztermében került sor a vendégek fogadására.
A kialakult helyzet izgalommal töltötte el mind a rendező csapat tagjait, mind a közönség soraiban ülőket, hiszen első alkalommal vehettük használatba az épületet. A koncertet nagy érdeklődés kísérte nem csupán a helyi és környékbeli lakosok részéről, hanem a megye távolabbi pontjairól is érkeztek Szabó Balázs rajongók. A színpadon elhangzó jól ismert dallamok (például Bájoló és Hétköznapi) percről percre fokozták a hangulatot. A több, mint kétszáz fős közönség örömét ujjongásuk és a dalokat követő tapsvihar bizonyította.
A felszabadult hangulatban telt esti programról vendégeink jó élményekkel távoztak. Mi, szervezők örömmel nyugtáztuk, hogy a felújított épület egy lélekemelő kulturális programnak adhatott otthon ezen az estén.
Szabó Balázs Bandája
Az ellenállhatatlan multiinstrumentalista énekes, Szabó Balázs és bandája állandó vendége a meghatározó fesztiváloknak és kluboknak, koncertjeik mindig igazán különleges élményt nyújtanak és rendre teltházasak. Balázs hosszú utat járt be a nagyszínpadokig: előadói pályáját egyszálgitárosként kezdte, a koncertezés mellett utcaszínházasként tevékenykedett és évekig bábszínészként is dolgozott. 2009-ben alapította meg a Szabó Balázs Bandáját, amely az elmúlt években az ország egyik legnépszerűbb zenekarává érett, ráadásul úgy, hogy a magyar népzenéből táplálkozó, sanzonos világból, popos, rockos, funkos elemekkel és kamarazenei ízesítéssel egy teljesen egyedi, határbontó és műfajépítő megszólalással érte el mindezt. Munkásságukban hangsúlyos a versmegzenésítések hagyománya, a saját szerzemények mellett szenteltek egy-egy nagylemezt Pilinszky János és Radnóti Miklós verseiből szőtt daloknak, de más költőket (Grecsó Krisztián, Szemlér Ferenc) is megzenésítettek már. Eddigi pályafutásuk alatt öt stúdiólemezt, egy koncertalbumot és egy koncertfilmet jelentettek meg, Élet elvitelre című 2014-es albumuk „Az év alternatív albuma” kategóriában Fonogram-díjat kapott. Egyéb elismerései mellett a 2016-os Petőfi Zenei Díjátadón „Az év férfi előadója” kategóriában Szabó Balázs vehette át a díjat.
Kedves Közönség!
Idén is megrendezésre kerül a sokak által kedvelt Mozipiknik sorozat! 5 alkalommal fogunk nektek vetíteni, a filmeket ti szavazhatjátok meg! A szavazáshoz létrehoztunk egy kérdőívet, ezen összesen 12 film közül tudtok válaszatni! Az 5 legtöbb szavazatot kapott filmet láthatjátok majd a Makovecz téren!
#mozi #mozipiknik #aművelődésháza #Sárospatak
A kérdőív linkje:
A fenti címmel jelent meg cikk A Művelődés Háza és Könyvtára tevékenységéről a Nemzeti Művelődési Intézet gondozásában álló Szín – Közösségi Művelődés országos közművelődési folyóirat 26/1. lapszámában. A kiadvány összegzi az elmúlt évtized minőségügyi történéseit, bemutatja a közművelődés minőségfejlesztési folyamatát, valamint a Minősített Közművelődési Intézmény Cím és a Közművelődési Minőség Díj elismerésben részesült intézményeket. A tíz évvel ezelőtt elindított minőségfejlesztési rendszer számos újdonsággal szolgált a szakma számára, amelyben minőségfejlesztési szakemberek, az ágazati minisztérium közművelődési főosztályának munkatársai, közművelődési szakértők és audito rok egyaránt sokat dolgoztak.
A sárospataki intézmény két ízben – 2014 és 2018-ban – kapta meg a három évig érvényes Minősített Közművelődési Intézmény Címet. Az elmúlt egy évtized alatt több mint 50 intézmény részesült az elismerésben, közülük 18 kapott bemutatkozási lehetőséget a most megjelent tematikus kiadványban. A cikket az alábbiakban olvashatják.
A Makovecz Imre Alapítvány látogatása Sárospatakon
A Művelődés Háza és Könyvtára felújított épületében a Makovecz Imre Alapítvány kuratóriumának elnökét és tagjait fogadta a város és az intézmény vezetése az elmúlt hét végén. A találkozón részt vett Szabó Marianne Munkácsy Mihály-díjas textilművész, Makovecz Imre özvegye, Makovecz Pál a kuratórium elnöke, Makovecz Anna festő, grafikus, Sáros László György DLA tervező, dr. Komáromi Éva a Sárospataki Járási Hivatal vezetője, Kocsi László a kivitelezést végző ÉPSZER Zrt. vezetője, Kocsis János műszaki ellenőr.
Aros János polgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik a felújítás folyamatában részt vettek és azt anyagi forrásokkal, munkájukkal segítették.
Csatlósné Komáromi Katalin az intézmény igazgatója részletesen bemutatta az elmúlt évek történéseit, kiemelve azokat a mérföldköveket, amelyek a 2016 decemberében megjelent kormányhatározat óta történtek. Az említett dokumentumban jelent meg először, hogy a Makovecz Imre életművének gondozásáról szóló határozatban foglaltak szerint 1.300.000.000 forint támogatásból sor kerülhet A Művelődés Háza és Könyvtára épületének felújítására. A döntést követően hosszú idő telt el az első munkálatokig, ezen idő alatt Sáros László György vezetésével elkészültek a tervezési dokumentumok és ezek alapján bővült a rendelkezésre álló forrás is. Az ÉPSZER Zrt. 2019 májusában kezdte meg az épület felújítását, ami sok nem várt fordulatot hozott. A műszaki átadás-átvétel 2021 márciusában zajlott. Az igazgató hangsúlyozta, hogy a város lakóival közösen már nagyon várják a visszaköltözés időpontját. A vendégek minden zugát bejárták az épületnek, tájékoztatást kaptak a műszaki paraméterekről, a kivitelezés körülményeiről, a megváltozott épületgépészeti rendszerekről. Közösen elemezték a több mint harminc éves használati tapasztalatból eredő funkcióváltozásokat. A séta alatt több anekdota és történet hangzott el Makovecz Imréről, a család sárospataki élményeiről. Szabó Marianne felidézte az épület alsó folyosóján található textilmunkájának, a „szem” elkészültének és elhelyezésének történetét.
A kuratórium tagjait megelégedéssel töltötte el, hogy a kivitelezők minőségi munkát végeztek, az üzemeltetők pedig kellő gondossággal jártak el a beruházás során. Mindannyian abban bíznak, hogy a Makovecz életmű e jelentős alkotása továbbra is meghatározó szerepet tölthet be a város, a járás kulturális életében.
A vendégek látogatást tettek az Árpád Vezér Gimnázium épületében is, melynek felújítása folytatása lehet a Makovecz Imre életművének gondozásáról szóló határozatban foglaltaknak.
A Művelődés Háza és Könyvtára május utolsó vasárnapján szervezte meg a hagyományos Gyereknapi Kölyökbulit. A változékony időjárás miatt az Újbástya Rendezvénycentrum szolgált a program helyszínéül. Délelőtt a már jól ismert Ringató szórakoztatta a kisbabákat és anyukákat Novák-Tóth Györgyi vezetésével, ezt követően pedig mozgásfejlesztő játékok kipróbálására volt lehetőség.
A délután hangulatát az érdeklődők száma, illetve a gyermekek önfeledt játéka igazolta. Ugyan a meghirdetett rajzverseny aszfalt helyett papíron zajlott, így is számos jelentkező munkáját értékelhették a zsűri tagjai.
A szülők és gyermekek szórakozását egyedi készítésű fa alapanyagú játékpark fejlesztő és ügyességi feladatai, csillámtetoválás, kézműves foglalkozások egyaránt biztosították. A Foltos Pille Kör játszóháza ismét generációk találkozására adott alkalmat, illetve örömünkre szolgált, hogy Újlaki Csaba bácsit is köreinkben köszönthettük. A sárospataki nevezetességek képeiből készített színező kreatív lehetőséget nyújtott a város hangulatának képzeletbeli alakítására.
Záró programként az Apnoé zenekar ültetett koncertjét hallhatták a vendégek, amely interaktív módon szórakoztatta a nagy létszámú közönséget. A zenészek Kincskereső Kisködmön című mesés zenejátékát Lackfi János szövegei alapján dolgozták fel. Bár az idei gyermeknapon az időjárás nem volt a barátunk, ez nem befolyásolta a gyermekek vidám, felszabadult játékát.
Reményeink szerint az év folyamán számos rendezvény keretein belül gazdagodhatnak élményekkel vendégeink.
A Művelődés Háza és Könyvtára szervezésében Pünkösd vasárnap Csík János és a Mezzo zenekar látogatott el Sárospatakra. A formáció első lemezének ősbemutató koncertjét a Sárospataki Református Teológiai Akadémia Imatermében élvezhette a közönség.
A zenészek repertoárjában a jazz és a népzenei stílus találkozásából született dallamokat hallhattunk, melyek szövegezése és hangulata családias, vidám légkört teremtett a helyszínen. Intézményünk szervezőcsapatát örömmel töltötte el, hogy nem csupán Sárospatakról, hanem a környező településekről, illetve a városban üdülők közül egyaránt érkeztek vendégek.
Nyári programsorozatunk második rendezvényéről a közönség tagjai jó hangulatban és kellemes emlékekkel távoztak, melynek igazolásául szolgált a fellépőknek tisztelgő tapsvihar. A koncert végén jó volt látni az örömteli mosolyt az arcokon, melyet pozitív visszajelzések kísértek. A közönség tagjain túl az előadók részéről is felemelő élmény volt a hosszú kényszerszünet után végre élőben játszani.
Az eseményt a Nemzeti Kulturális Alap támogatta, a helyszín biztosításáért pedig köszönet a Sárospataki Református Teológiai Akadémia vezetésének és munkatársainak.