A Művelődés Háza és Könyvtára

Hírek

Kelemen Csabára emlékezünk

  • 2020. október. 27.
  • A Művelődés Háza és Könyvtára szomorúan értesült Kelemen Csaba színművész haláláról. A sárospataki közönség több alkalommal is találkozott az Egri Gárdonyi Géza Színház művészével városunkban. A Művelődés Háza és Könyvtára 2009-ben alapította a volt pataki diákról elnevezett Pécsi Sándor díjat, amelyet a 2012-es szavazás alapján Kelemen Csaba színművész kapott. A kitűntetés átadásakor elhangzott laudációval emlékezünk rá.

    Kelemen Csaba Szolnokon született 1955-ben. A Színház és Filmművészeti Főiskolát 1980-ban végezte el. Pályakezdő színészként a Debreceni Csokonai Színházban, majd később a Budapesti Radnóti Színházban dolgozott. 1989-től napjainkig az Egri Gárdonyi Géza Színház tagja. A 90-es évek közepétől az Agria Várjátékok Kft. ügyvezető igazgatója. Az elmúlt évek alatt 78 színházi bemutatót szervezett.
    Színészként 105 színházi bemutató fűződik nevéhez.
    A teljesség igénye nélkül: Mohács, A fejedelem, Mátyás mesék, A Mester és Margarita, Cigánykerék, A törött nádszál, Elkéstél, Terry! Az állhatatlan, A padlás, Fekete Péter, A nagyratörő, A vértestvérek, Hair, Dezsavű, Nem félünk a farkastól, Hegedűs a háztetőn, Kaland, Elveszett paradicsom, Ébredés.
    Tévéfilmek, melyekben láthatta a közönség:
    Diplomatavadász, Szinglik éjszakája, Kisváros, Szomszédok, Angyalbőrben
    Csíksomlyón közreműködött az Egri csillagok musical előadásában 2006-ban.

    A sárospataki közönség több színdarabban láthatta Kelemen Csabát, Főszerepet játszott Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek alkotásában.
    A Vízikapui Szabadtéri Színpadon került bemutatásra a Fejedelem című musical 2011 augusztusában Kelemen Csaba szereplésével.
    A színházbérletes közönség Zerkovitz Béla Csókos asszony darabjában nyújtott alakításáért ítélte neki a sárospataki Pécsi Sándor díjat.

    Emlékét tisztelettel megőrizzük.

    2020. OKTÓBER 27., KEDD, 19:00
    Jegyek vásárolhatók az Újbástya Rendezvénycentrumban.

  • 2020. október. 06.
  • Nyári Krisztián „Így szerettek ők” címmel megjelent irodalmi sorozatából színpadra állított felolvasó estek tavaly ősszel kezdődtek az intézmény szervezésében. Az eddigi alkalmakon Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond és József Attila szerelmi történeteivel ismerkedhettek meg a látogatók. A tavaszra tervezett befejező előadásra a pandémiás helyzet miatt az szeptember 21-én került sor Újbástya Rendezvénycentrum konferenciatermében.

    Ady szerelmi életének főbb állomásait ismerhették meg jelenlévők. Harsányi Attila, Létay Dóra, Fellinger Domonkos és Varga Fekete Kinga tolmácsolásában képet kaptunk Ady Endre és Léda különleges viszonyáról az előadáson. Egy „eszköztelen” de élvezhető, közönségbarát estnek lehettünk szem- és fültanúi. Réczei Tamás rendezte bemutatót vastapssal hálálták meg a sárospatakiak.

     

    Az est az EFOP-1.5.3-16-2017-00038 azonosítószámú, Humán szolgáltatások fejlesztése a Tokaj-Sárospatak térségben megnevezésű projekt támogatásával valósult meg.

    Képek

  • 2020. szeptember. 28.
  • Ajánló:

      A Művelődés Háza és Könyvtára
      3950 Sárospatak
      Szent Erzsébet utca 3.
      Tel: 47/513-151
      Fax: 47/311-811
      Email: info@amuvelodeshaza.hu

    PROGRAMNAPTÁR

    HÍRARCHÍVUM