Hetedik hónapja dolgozik az ÉPSZER Zrt. A Művelődés Háza és Könyvtára felújításán, az eltelt időszakban számos változás történt az épülettel kapcsolatban.

Ismert, hogy a Makovecz Imre által tervezet A Művelődés  háza 1983-ra készült el. Ez a munkáját az átadás évében a Kairói Nemzetközi Építésztalálkozón a világ tíz legszebb épülete közé sorolták. Az átadást követően a Ház fokozatosan vált nem csak Sárospatak, de az egész régió kulturális központjává, egyúttal lett látványossága, szimbóluma a városnak.

A magyar kormány a 2014. évet követően több olyan döntést is hozott, amely a művész szellemi örökségét érinti. Ilyen intézkedés volt a Makovecz-életmű Magyar Értéktárba történő felvétele. Elfogadták a Makovecz Imre programot, amelynek elindításával lehetőség nyílt azoknak az ingatlanoknak a felújítására, amelyek esetén megtörténtek az előzetes felmérések a funkcionális felhasználás felmérése érdekében. Sárospatak esetében 2 milliárdos állami támogatás segíti a Makovecz örökség felújítását. A korszerűsítés azért is nagy jelentőségű, mert a műemléképületet Makovecz építészetének első szimbolikus középületeként tartják számon.

A beruházás egyik legfontosabb fázisa a teljes tetőfelújítás, melyet összesen 3300 négyzetméteren kiviteleznek. A tető Makovecz Imre szándéka szerint palafedésű lett volna, de az épület kivitelezésekor csak az úgynevezett műemléki palára volt forrás. Ennek anyaga mára ugyanolyan veszélyes hulladéknak minősül, mint az egyszerű szürke azbesztcement pala, ezért szükségszerű a tetőcsere, melynél természetes, termett palára cserélik le a meglévő szerkezetet.

muvhaz-teto

A korszerűsítés keretében megújul a földszint, az emelet, valamint a galéria-, a padlás- és pinceszint is. A teljeskörű felújítás tartalmazza többek közt:  a falak, nyílászárók és padlók helyreállítását és cseréjét, a hiányzó vagy alkalmatlanná vált épületgépészeti megoldások pótlását, valamint a színház- és színpad technológia korszerűsítését. Az 1983-ban épült A Művelődés háza és könyvtára felújítása összesen több mint 4000 négyzetmétert érint a tetőcserén kívül, melynek célja a korszerűsítés mellett az épület építészeti, belsőépítészeti és iparművészeti értékeinek megőrzése.A felújítás terveit Sáros László György DLA, Ybl-díjas építész, a Makovecz Imre Alapítvány kuratóriumi tagja valósította meg. A munkája azonban nem ért véget a tervek átadásával, gyakorlatilag szinte minden héten jelen van a szerdánként megtartott helyszíni bejárásokon és egyeztetéseken. Ahogy fogalmazott: „ mi tervezők egész életünkben várunk. Várjuk, hogy elkészüljenek a tervek, aztán várjuk hogy legyen jó kivitelező, utána meg várjuk, hogy a terveknek megfelelően készüljön el az épület. Katarzis csak akkor van, amikor megállunk egy pillanatra az átadáskor és együtt örülünk az emberekkel az új vagy jelen esetben felújított épületnek. Aztán nincs mire várni, mert a kulturális szakemberek és a közönség már használatba is veszi az épületet.” Sáros László  György a napokban azt is mondta, a rendszeres egyeztetésnek köszönhetően eddig elégedett a folyamatokkal. Egy új tér létrejötte pedig saját ötlete. Az elmúlt években magam is több kiállítás megnyitóján vettem részt a Házban, ahol bizony a tetőtéri galériában – ahol ablak sincs – elég meleg volt. A felújítás során ezt a teret átalakítjuk, itt egy gépház lesz. Az intézménynek azonban szüksége van kiállítótérre, így egy újat alakítunk ki. A Bodrogos próbaterem (korábbi véradások vagy festményvásárok helyszíne – szerk.) egy hatalmas belmagassággal rendelkező terület. Itt lesz az új galéria, mégpedig oszlopokon álló kiállítótér – podeszt – jön létre, ami „beúszik” majd a térbe. A kellő világosság miatt több tetőablakot is elhelyeztünk ezen a területen. Ez egy méltó helyszíne lesz a jövőben a kiállításoknak.

Megdöbbentő átváltozás zajlik A Művelődés Házában, annak ellenére hogy jól ismerjük az épület, ma egyes részek meglepetést okoznak – mondta a bejáráson résztvevő alpolgármester. Sikora Attila közölte, a huszadik században épült intézmény a fennállása óta eltelt időszak gyakorlati tapasztalatait figyelembe véve újul meg, ráadásul a mai modern technikai, technológiai megoldásokat alkalmazzák a kivitelezés során. Azt hiszem, hogy egy 21. századi követelményeknek megfelelő felújítás van folyamatban, köszönhetően a kormányzati támogatásnak.

Még mindig sok bontás van és sok falazás, de folyamatos alakul az épület – mondta Sajószegi Gábor. A Ház munkatársa kiemelte, hogy az új gépészeti megoldások beépítése nagy feladat, a fejlesztések a közönség és az ott dolgozók kényelmét is szolgálják. Több ruhatár, jobban elrendezett mosdók, új közösségi terek, új dolgozói részleg és számos újítás fogadja majd a látogatókat a beruházást követően.

Nagy felelősség van minden résztvevőn a Makovecz épület felújítása során, nem túlzás ha azt mondjuk egy egész ország és a tervezői szakma is figyeli a munkálatokat – mondta Csatlósné Komáromi Katalin. A Művelődés Háza és Könyvtára igazgatója szerint ezért is fontos, hogy a tervezők és a kivitelezésben résztvevők vezetői, szakértői, a mérnökök folyamatosan jelen vannak az egyeztetéseken. Mi magunk, a Ház munkatársai is rendszeresen bejárjuk az új tereket, hiszen a jövőbeli használathoz már most minden részletet tudnunk kell. Tudni kell, hol lesznek a villanykapcsolók, a konnektorok, merre nyílnak majd az ajtók, hogy lesz használható az épület. Már a tervezéskor minden gyakorlati kérdésben kikérte Sáros László György a véleményünket, így a napi használatból eredő tapasztalatok megismerve készítette el a terveket. A héten például már a megújuló mozi székeit próbáltuk ki, érkeztek mintadarabok hozzá.

A Ház számos újdonsága közül fontos használati praktikusságot eredményező átalakulás lesz, hogy a munkatársi részleg egy szárnyban kap helyet, az alkotó csoportok szintén egy önálló területen dolgozhatnak majd, a könyvtár új mosdókat kap, de a jövőben már önálló bejárattal is rendelkezni fog. A felújítás a gépészeti és más technológiai modernizálás mellett a terek olyan jellegű átalakítását is eredményezi, ami még inkább élhetővé, használhatóvá teszi A Művelődés Háza és Könyvtárát.

(SP. honlap)

Képek