fh-138A Pataki Öregdiákok Találkozója alkalmából június 23-án délután a Makovecz téren köszöntötték a városba érkező öregdiákokat.

Csatlósné Komáromi Katalin bevezetője után a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma Általános Iskolája és Diákotthona Kisrefis tanulóinak műsora következett Takács Zoltánné vezetésével. Sárospatak Város Önkormányzata nevében Sikora Attilaalpolgármester köszöntötte a jelenlévőket, majd az öregdiákok nevében Bárdos Sarolta a Tokaj Nobilis Szőlőbirtok borásza, az „Év Bortermelője 2012″ cím birtokosa mondta el ünnepi gondolatait.

Sarolta hangsúlyozta, hogy a városnak ma is egyik erőssége a nagy múltú iskola, amely generációknak adott életre szóló útravalót. Saját élettörténetéből kiemelte, hogy nem csak a gimnáziumi évek kötik az alma materhez, hanem napjainkban is olyan birtokon és pincében tevékenykedik, melyek pataki gyökerekkel rendelkeznek. A Bodrogkisfalud határában lévő dűlők dokumentációjából kiderül, hogy azok hajdan Mudrány András birtokában voltak, aki – mint tudjuk – a pataki iskola nagy támogatója volt. A pince falában pedig olyan idézet olvasható, amely nemes tettekre buzdítja a jövő generációit.

Valler Anna szavalata és a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Csimpolya tánccsoportjának műsora után nem maradt el a hagyományos koccintás sem, amelyhez a poharakba töltött száraz tokajit Bárdos Sarolta biztosította. A rövid ünnepség alatt benépesült a Pataki Diák szobor környéke, az anekdotázások, közös fotózások sem maradtak el a 2018-as találkozón.

Képek