A Művelődés Háza és Könyvtára

Hírek

A Bodrog Néptáncegyüttes szeptember 12-én egy szép kora őszi estével ajándékozta meg a Szent Erzsébet Ház udvarára összegyűlt, néptáncot, népzenét kedvelő közönséget. A Művelődés Háza és Könyvtára fenntartásában működő csoport színes, változatos néptáncműsorral készült, amelyet nagyecsedi, sárközi, ördöngösfüzesi, magyarpalatkai, bodrogközi, vajdaszentiványi és szászcsávási táncokból állítottak össze. Közel 40 táncos s 5 népzenész vett részt a programban. A kiváló Szikes Zenekar amellyel már évtizedes barátság fűzi össze Sárospatak város néptánc együttesének táncosait –  kísérte a táncosokat, s önálló népzenei blokkokkal tették teljessé a műsort. A műsorra teljesen megtelt a Rózsakert, e nagy érdeklődés nagyon jól esett a táncosoknak, vezetőknek, zenészeknek egyaránt.

Az együttes vezetői ezúton köszönetet mondanak mindazoknak, akik segítették a műsor megvalósulását, helyszínt, öltözőt biztosítottak, technikai segítséget nyújtottak. A műsor a Csoóri Sándor Alap anyagi támogatásával valósult meg.

 

 

Képek

  • 2020. szeptember. 02.
  • Műsorváltozás!

  • 2020. szeptember. 01.
  • Értesítjük a kedves érdeklődőket, hogy

    A Fejedelem című előadás elmarad,

    a megvásárolt jegyeket az

    Újbástya Rendezvénycentrum portáján

    (Sárospatak, Szent Erzsébet út 3).

    visszaválthatják hézköznap 9-17 óra között!!!

    Vendégünk a Cimbaliband

  • 2020. augusztus. 25.
  • A Magyar Népmese Színház előadása Sárospatakon

    A Szünidei Kölyök Délután harmadik előadására került sor az Újbástya Rendezvénycentrum konferenciatermében 2020. augusztus 1-én A Művelődés Háza és Könyvtára szervezésében A Magyar Népmese Színház: A brémai muzsikusok c. interaktív mesejátékát tekinthették meg az érdeklődők. A kalandos játék során jelmezeket öltve, két színésszel és egy zenésszel valamint a gyerekekkel közösen játszották el a szamár, a kakas, a cica és a kutya történetét.

    Következő előadásunk augusztus 8-án 17 órától kezdődik. A Holló együttes Vásárfia című  jelmezes, zenés gyermekműsorát tekinthetik meg ami nem csak gyerekeknek szól. „A vásári komédiákat idéző vidám műsort, az elmúlt évszázadok legszebb gyermekdalaiból, illetve a Holló együttes legsikeresebb számaiból állították össze. Az előadás során mindvégig nagy szerepet játszanak a gyerekek és a felnőttek, akikkel vagy a színpadról vagy a színpadon együtt játszik, muzsikál az együttes.”

    Kérjük a korlátozott befogadóképesség miatt regisztráljanak az intézmény portáján, vagy a 47/513-151-es telefonszámon.

     

    Képek

    Ajánló:

      A Művelődés Háza és Könyvtára
      3950 Sárospatak
      Szent Erzsébet utca 3.
      Tel: 47/513-151
      Fax: 47/311-811
      Email: info@amuvelodeshaza.hu

    PROGRAMNAPTÁR

    HÍRARCHÍVUM