Az 1996-ban alakult Kézműves kör sokrétű kézműves tevékenységet végez. Manuális tevékenysége mellett gondot fordít az elméleti, szakmai tudás bővítésére is. Többen végeztek különböző szaktanfolyamot, így aktív, szakavatott irányítói, résztvevői a játszóházi foglalkozásoknak, táboroknak, kézműves bemutatóknak.
Munkáikból több alkalommal rendeztek kiállítást itthon és vidéken egyaránt.
Lorántffy Zsuzsanna Hímző kör 1974-ben kezdte el működését 70 fővel. Helyi és távolabbi vidékek motívumait kezdték vászonra vinni. Mára pályázatok, elismerések sokaságát tudhatják magukénak, melyek szakmai hozzáértésükről adnak bizonyságot.
2000-ben munkáikkal eljutottak a “Kultúrával a Nyugat kapujában” millenniumi rendezvénysorozat országos kiállítására. Kiállítások alkalmával zsűriztettük munkáikat, ahol több alkotás “A” és “B” kategóriás lett.
Munkáikkal eljutottak országos kiállításra, a Néprajzi Múzeumba is.
A Rajztanárok Zempléni Alkotóköre szakmai munkáját Sárospatakon A Művelődés Házában immár 1976-tól folyamatosan végzi. A kör tagjai az iskolai év folyamán szeptembertől-júniusig minden második pénteken egész napos köri foglalkozás keretében találkoznak. Az alkotóközösség kiterjedt kapcsolatrendszere folyamatosan bővül, hisz újabb és újabb tárlatokon mutatkoznak be, nemcsak a megyében de az ország különböző részein, sőt a határokon túl is. 2005-ben kassai képzőművészekkel valósítottak meg egy cserekiállítást.
A Foltos Pille Foltvarró kör 2004. májusában alakult, vezetője Bogdán Erzsébet, tagja a Magyar Foltvarró Céhnek. A 16 fős kör minden pénteken 15-18 óra között tartja foglalkozásait A Művelődés Házában. Rendszeres résztvevői az Észak-magyarországi Régiós Találkozóknak, mely sokat segít a fejlődésükben. 2004. októberében kiállításon mutatkoztak be Sárospatakon, vendégeik voltak Miskolc Foltvarró körei. 2005. július-augusztus hónapban a sátoraljaújhelyi Foltvarró kör vendégeként állították ki munkáikat. Játszóházi foglalkozásokon a fiatalok szívesen próbálják ki a különböző technikai lehetőségeket.
A Nyugdíjas klub még a 80-as évek elején alakult, s bár a lelkes alapító Gonda Sándor már sok éve nincs közöttünk, mindig volt és van ma is kiváló utódja, aki a lelkes, mintegy százfős csoportot összefogja, s gazdag kulturális és ismeretterjesztő programokkal segíti az idősek szabadidejének hasznos eltöltését. Az évek alatt igazi közösséggé formálódott tagság nagy előszeretettel járja a Zemplén, de a távolabbi vidékek tájait is. A nyári programok elsősorban kirándulással a szabadban zajlanak, a téli időszak pedig a ház falai között telik.
Francia klubunk még a kilencvenes évek elején egy alapfokú francia nyelvtanfolyamon részt vett csoport tagjainak kezdeményezésére jött létre. A társaság azóta minden második kedden rendületlenül összejön, s ismerkedik a francia nyelvvel, kultúrával. Mindig vendégei és házigazdái is kicsit a Magyarországon már hagyományos Francia Filmhét eseményeinek, ehhez kapcsolódva olykor-olykor kis partit is rendeznek az ideérkező vendégek és a városban élő és dolgozó francia anyanyelvű lakosok számára. Természetesen közülük majd mindenki megjárta már Franciaországot, s egy-egy ilyen út után nem maradnak el az ilyenkor szokásos élménybeszámolók sem.
“Kattints rá, Nagyi” klub A Művelődés Házában 2003. decemberében hirdettük meg először a “Kattints rá, Nagyi” elnevezésű, az idősek internet használatát elősegítő képzési programot. A tanfolyam beindításához kiváló alapot, partnert jelentett a Sárospatakon már évtizedek óta nagyon jól működő Nyugdíjas klub majd 100 fős tagsága. A várakozásainkat messze felülmúlta a hiánypótlás igényével létrejött tanfolyam iránti érdeklődés. Az azóta eltelt időben összesen 88 hallgató tanulta az internet használat alapjait. A tanfolyam után egy klub alakult, amelynek tagjai hetente két alkalommal összegyűlnek felfrissíteni és bővíteni már megszerzett tudásukat.