|
Amatőr művészeti csoportok Az 1954-ben alakult Bodrog Néptáncegyüttes, megyénk egyik legrégebben működő néptánccsoportja. Az együttes számos kitüntetést kapott. Kétszeres Kiváló Együttes, megyei Alkotói Díjas, és Miniszteri Kitüntető Oklevéllel rendelkező művészeti csoport. Számos fesztiválsikere közül kiemelkedik a Szolnoki Fesztivál nívódíja, és 2005-ben a Büyükcekmece-i C.I.O.F.F. fesztivál IV. helyezését jelentő különdíja. Az elmúlt fél évszázad során a rengeteg hazai fellépés mellett Európa szinte valamennyi országában bemutatkozott az együttes, de megjárta Amerikát (USA), Egyiptomot (Afrika) és Ázsiát egyaránt. A csoport az évi több mint ötven fellépésével igen széles körű kapcsolatrendszerre tett szert, s igen jó hírvivője a fenntartó intézménynek és a városnak egyaránt. Működése során "arany II." minősítést, az új minősítési rendszerben "minősült", és "kiválóan minősült" kategóriát ért el. Műsorukon a kismagyarországi tájegységek mellett a Felvidék és Erdély tájegységeinek táncanyagaiból készült koreográfiák is szerepelnek. A Bodrog Néptáncegyüttes utánpótlás csoportjaival együtt mintegy 150 fős, s állandó kísérő zenekara több mint egy évtizede a Szeredás Zenekar. Az együttes vezetője Darmos István, művészeti munkatársak Darmos Éva és Sajószegi Gábor.
A Művelődés Háza Kamarakórusa 1968-ban alakult, s azóta folyamatosan jelen van a térség, a megye és az ország kórusmozgalmában. A kórus rendszeres résztvevője a városi rendezvényeknek, de az elmúlt közel 35 év alatt elvitte, s bemutatta a kórusirodalom remekeit Zemplén és a Bodrogköz legkisebb falvaiba is, olyan helyekre, ahol korábban még az ott lakóknak hasonló élményben nem volt részük. Ez a kulturális missziós tevékenység folyamatosan végigkísérte az együttes több mint 30 éves tevékenységét. Mindezek mellett jutott idő és energia hazai és nemzetközi kapcsolatteremtésre is, így Szentes, Szeged, Kosd, Szombathely kórusai mellett Kassa (Szlovákia), Szentegyháza, Sepsiszentgyörgy (Erdély) Monfalcone, Zafferana de Etnea, Nuoró (Olaszország), Weimar, Soest (Németország) Hoofdorp (Hollandia), Hameenlinna (Finnország) városok egy-egy kórusával is baráti kapcsolatot épített ki az együttes, ami természetesen kölcsönös látogatásokat és közös hangversenyeket is jelent. A kórus 2003-ban Kamarakórus kategóriában "Fesztiválkórus" minősítést kapott. Az együttest alapítása óta Csehi Ferenc karnagy úr vezeti. A 8kor Színház megalakulásakor arra vállalkozott, hogy egyrészt a nagyobb állami, nemzeti ünnepeken, egyéb kiemelt alkalmakon a repertoárjukon lévő zenei, irodalmi anyagokból igényes műsorszámokkal szolgáljanak a lakosságnak, másrészt (választott nevükhöz híven) egész estét is betöltő színházi produkciókat (musicaleket, rockoperákat) mutassanak be - igényes kivitelezésben. Hagyományaikhoz tartozik még, hogy 1990-óta a magyar-magyar kapcsolatokat ápolandó az erdélyi Segesvár-Fehéregy-háza, illetve Koltó Petőfi-ünnepségeinek, továbbá a felvidéki települések ünnepi eseményeinek is rendszeres résztvevői. A honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére 1996-ban (más amatőr művészeti csoportokkal összefogva) megszületett az együttes első nagyszabású színházi produkciója, a történelmünket a honfoglalástól napjainkig felidéző Itt élned, halnod kell c. zenés, táncos színpadi játék. A produkció sikerét mutatja, hogy csak itthon legalább 3000 nézője volt. 1998. március 15-én, az 1848-as forradalom 150. évfordulóján a Kormorán együttes és Páskándi Géza művét, A költő visszatér című rockoperát mutatták be - hasonló sikerrel. 2000 tavaszán, Dés László-Nemes István: Valahol Európában című musicalje került színpadra, mely darab több mint 12 előadást ért meg. A siker a korábbiakhoz hasonló volt. 2003. augusztus 20-án Sárospatak lakossága, a nemzeti ünnep alkalmából a várárokban egy nagyszabású, István, a király előadásnak örülhetett. A több mint 4000 ember előtt bemutatásra kerülő darab teljes egészében élő előadás volt. Az együttes munkáját 2004-ben bekövetkezett haláláig Pécsvárady Botond irányította.
Alkotó művelődési közösségek: Az 1996-ban alakult Kézműves kör sokrétű kézműves tevékenységet végez. Manuális tevékenysége mellett gondot fordít az elméleti, szakmai tudás bővítésére is. Többen végeztek különböző szaktanfolyamot, így aktív, szakavatott irányítói, résztvevői a játszóházi foglalkozásoknak, táboroknak, kézműves bemutatóknak. Munkáikból több alkalommal rendeztek kiállítást itthon és vidéken egyaránt. A Díszítőművészeti kör 1974-ben kezdte el működését 70 fővel. Helyi és távolabbi vidékek motívumait kezdték vászonra vinni. Mára pályázatok, elismerések sokaságát tudhatják magukénak, melyek szakmai hozzáértésükről adnak bizonyságot. 2000-ben munkáikkal eljutottak a "Kultúrával a Nyugat kapujában" millenniumi rendezvénysorozat országos kiállítására. Kiállításuk alkalmával zsűriztettük munkáikat, ahol több alkotás "A" és "B" kategóriás lett. Munkáikkal eljutottak országos kiállításra, a Néprajzi Múzeumba is. A Rajztanárok Zempléni Alkotóköre szakmai munkáját Sárospatakon A Művelődés Házában immár 1976-tól folyamatosan végzi. A kör tagjai az iskolai év folyamán szeptembertől-júniusig minden második pénteken egész napos köri foglalkozás keretében találkoznak. A csoport szakmai tevékenységét Goda Gertrúd művészettörténész irányítja, aki a miskolci Hermann Ottó Múzeum munkatársa. Az alkotóközösség kiterjedt kapcsolatrendszere folyamatosan bővül, hisz újabb és újabb tárlatokon mutatkoznak be, nemcsak a megyében de az ország különböző részein, sőt a határokon túl is. 2005-ben kassai képzőművészekkel valósítottak meg egy cserekiállítást. A Foltos Pille Foltvarró kör 2004. májusában alakult, vezetője Bogdán Erzsébet, tagja a Magyar Foltvarró Céhnek. A 16 fős kör minden pénteken 15-18 óra között tartja foglalkozásait A Művelődés Házában. Rendszeres résztvevői az Észak-magyarországi Régiós Találkozóknak, mely sokat segít a fejlődésükben. 2004. októberében kiállításon mutatkoztak be Sárospatakon, vendégeik voltak Miskolc Foltvarró körei. 2005. július-augusztus hónapban a sátoraljaújhelyi Foltvarró kör vendégeként állították ki munkáikat. Játszóházi foglalkozásokon a fiatalok szívesen próbálják ki a különböző technikai lehetőségeket. Klubok A Nyugdíjas klub még a 80-as évek elején alakult, s bár a lelkes alapító Gonda Sándor már sok éve nincs közöttünk, mindig volt és van ma is kiváló utódja, aki a lelkes, mintegy százfős csoportot összefogja, s gazdag kulturális és ismeretterjesztő programokkal segíti az idősek szabadidejének hasznos eltöltését. Az évek alatt igazi közösséggé formálódott tagság nagy előszeretettel járja a Zemplén, de a távolabbi vidékek tájait is. A nyári programok elsősorban kirándulással a szabadban zajlanak, a téli időszak pedig a ház falai között telik. Francia klubunk még a kilencvenes évek elején egy alapfokú francia nyelvtanfolyamon részt vett csoport tagjainak kezdeményezésére jött létre. A társaság azóta minden második kedden rendületlenül összejön, s ismerkedik a francia nyelvvel, kultúrával. Mindig vendégei és házigazdái is kicsit a Magyarországon már hagyományos Francia Filmhét eseményeinek, ehhez kapcsolódva olykor-olykor kis partit is rendeznek az ideérkező vendégek és a városban élő és dolgozó francia anyanyelvű lakosok számára. Természetesen közülük majd mindenki megjárta már Franciaországot, s egy-egy ilyen út után nem maradnak el az ilyenkor szokásos élménybeszámolók sem. "Kattints rá, Nagyi" klub A Művelődés Házában 2003. decemberében hirdettük meg először a "Kattints rá, Nagyi" elnevezésű, az idősek internet használatát elősegítő képzési programot. A tanfolyam beindításához kiváló alapot, partnert jelentett a Sárospatakon már évtizedek óta nagyon jól működő Nyugdíjas klub majd 100 fős tagsága. A várakozásainkat messze felülmúlta a hiánypótlás igényével létrejött tanfolyam iránti érdeklődés. Az azóta eltelt időben összesen 88 hallgató tanulta az internet használat alapjait. A tanfolyam után egy klub alakult, amelynek tagjai hetente két alkalommal összegyűlnek felfrissíteni és bővíteni már megszerzett tudásukat.
|