A Művelődés Háza és Könyvtára közreműködésével 2021. július 6.-án kedden a Zempléni Fesztivál szervezőcsapata egy sajtótájékoztató keretein belül ismertette az idén 30. alkalommal augusztus 13. és 22. között megrendezésre kerülő 10 napos eseménysorozatot.

A sajtótájékoztatón Turjányi Miklós fesztiváligazgató, Hollerung Gábor művészeti vezető, dr. Hörcsik Richárd Borsod-Abaúj-Zemplén megye országgyűlési képviselője és Csatlósné Komáromi Katalin A Művelődés Háza és Könyvtára igazgatónője nyilatkoztak.

A felszólalók szavaiban kivétel nélkül érzékelhető volt, hogy önmagában az egyik legkiemelkedőbb művészeti fesztivál megszervezése van folyamatban Magyarországon. A megközelítőleg hetven programból álló rendezvényen megtalálhatóak színvonalas komolyzenei hangversenyek, színházi és irodalmi estek, jazz koncertek, valamint számos szabadidős tevékenység (kirándulás, kiállítások, családi és gasztronómiai programok), melyek az ország távolabbi pontjairól érkező érdeklődők számára is kikapcsolódásra és szórakozásra adnak lehetőséget.

A vidéken megvalósuló kulturális események mellett a tokaji borvidék kiváló pincészeteinek kínálatából kaphatnak ízelítőt vendégeink a színvonalas zenei élmény mellett. Fontos megemlíteni, hogy a rendezvény keretein belül a térség legszebb műemléki és szabadtéri helyszínei biztosítják a minőségi időtöltés környezeti feltételeit.

A mögöttünk álló bezártságot követően a szervezők és A Művelődés Háza és Könyvtára munkatársai teljes erőbedobással dolgoznak a fesztivál hangulatának és megfelelő körülményeinek megteremtésében. A kicsik és nagyok számára egyaránt élményekkel szolgáló fesztiváli programsorozatunkat minden kedves érdeklődőnek szeretettel ajánljuk!