Véget ért a Nemzetközi Kórusfesztivál Sárospatakon és környékén. A programok öt helyszínen kerültek megrendezésre. A fesztiválon résztvevő tíz kórusból elsőként a sárospataki Bazilikában hallhatott a közönség hat kórust, ahol önálló programmal mutatkozott be a két olasz vendégegyüttes és a két miskolci kórus – a Hassler Énekegyüttes és az „In Aeternum” Bartók, majd pedig a koncert végén a ME Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének zenekara, Mellesné Boross Kinga – orgona – közreműködésével öt kórus előadásában hallhatta a közönség Vivaldi: Gloria c. művét. A nagy sikerű nyitó koncert megalapozta a fesztivál további hangulatát, s talán annak is köszönhető, hogy másnap Tolcsván a Szirmay-Waldbott Kastély is szépen megtelt, s a fellépő Hegyalja Pedagógus Kórus Szerencsről, a kosdi Gratia Nostra Vegyeskar, a Gaudium Musici Női Kamarakórus és a sátoraljaújhelyi Intervox Női Kamarakórus is szép sikert aratott. Ugyancsak 29-én került megrendezésre Hercegkúton a templomban a fesztivál harmadik hangversenye a Két olasz – Verona és Olbia – kórus közreműködésével. A Coro Lafonte műsora már a kezdéssel meglepte és elvarázsolta a közönséget, hiszen az együttes tagjai a közönség soraiban szanaszét de tudatosan elhelyezkedve úgy indítottak, hogy felállt egy szoprán, s elkezdett énekelni egyedül. Ezt követően szépen lassa felállt egy másik tag, s csatlakozott, majd így tovább, míg mindenki beállt a sorba, s így vonultak ki az oltár elé, ahol a megszokott felállásban folytatták a koncertet. A kórus érdekessége, hogy Lino Pasetto karnagy úrnak három lánya, két vője és egy testvére énekel a mindössze 21 fős együttesben. A hangverseny másik résztvevője az olbiai (Szardínia szigetéről) Coro Lorenzo Perosi is sikerrel mutatkozott be a hercegkúti közönség előtt. A hangversenyt közös vacsora követte, ahol a háziak nagyon finom töltöttkáposztájával ágyazhattak meg a vacsorát követő borkóstolóhoz. Megtekintették a Gombos-hegyi pincesort, majd pedig megkóstolhatták a Götz Pincészet borait is.

 Mindezek után a késő esti órákban Patakon a Makovecz téren nagy dzsemborit csaptak énekkel, tánccal.

Április 30-án du. háromkor Sátoraljaújhelyen a Piarista templomban volt egy három kórus fellépésével megtartott hangverseny. Ezen a koncerten a pataki kórus mellett nagy sikert aratott a kosdi Grátia Nostra Vegyeskar csakúgy, mint a Tornaljáról idejött Andante Kórus. A gyönyörű templom nagyon jó akusztikájával lenyűgözte nemcsak a fellépőket, de a közönséget is. Ezt követően Sárospatakon A Művelődés Házában öt órakor került sor A Művelődés Háza Kamarakórusa 50 éves jubileuma alkalmából megrendezett kis kiállítás megnyitójára, majd a fesztivál záróhangversenye következett, mely egyben a helyi kórus jubileumi koncertje is volt. Az utolsó mű elhangzása után a színpadon álló kamarakórus – Sándor Zoltán karnagy kérésére – a nézőtéren helyet foglaló két olasz kórussal együtt énekelte el a Marzi: Dio del célo c. nagyon szép művet, ami természetesen nagy sikert aratott. A legvégén pedig a kamarakórus a jelen lévő egykori kórustagokat invitálta egy közös éneklésre. Így aztán a fesztivált  Farkas Ferenc: Pataki diákdalok . kórusműve zárta.

A záró koncertet a résztvevők és régi tagok közös összejövetele zárta egy fogadással, melyen baráti beszélgetések többek között a régi tagokkal, s jó hangulatú éneklések egyaránt volta.

A fesztiválon résztvevő kórusok a kevés szabadidejükben azért megismerkedtek Sárospatak kulturális értékeivel, Rákóczi vár, Református Nagykönyvtár, stb., sőt a veronaiak még Boldogkő várát is megtekintették. Minden résztvevő köszönte a meghívást, mindenki jól érezte magát, s igen sikeresnek értékelte a lebonyolítást, s boldog volt, hogy itt lehetett.

Képek